Mit tehetünk a fülzúgás ellen?

A fülzúgásban az a legbosszantóbb, hogy nem létezik rá mindenkinek egyformán bevált terápia.

Mivel a fülcsengés mögött számtalan ok húzódhat meg, időbe telik, míg megtaláljuk a számunkra leghatásosabb kezelést.

A jó hír viszont az, hogy tehetünk apró lépéseket a fülzúgás ellen!

A fülzúgás gyógyítása előtt mindig egy alapos, átfogó vizsgálatra kerül sor, hogy kiderítsük, mi állhat a fülcsengés megjelenése mögött. Hiszen a fülzúgás sosem önálló betegségként jelenik meg, hanem valamilyen betegség vagy elváltozás kísérő tüneteként.

Éppen ezért, akár már érintettek vagyunk a fülzúgásban, akár csak megelőzni szeretnénk azt, minden döntésünkkel az azt kiváltó okok létrejöttének megakadályozását vagy a már létrejött ok megszüntetését, javítását kell kitűznünk célul. Ezt a célt pedig apró lépésekkel érhetjük el!

Védjük a fülünket a zajtól!

A fülzúgás kialakulásáért felelős okok élén a túl sok és túl erős zaj áll. Biztosan emlékszünk azokra a koncertekre és zajos eseményekre, amelyek után csengett a fülünk a túl hangos környezettől. A másnap reggelekre, amikor a csengés elmúlt a fülünkből. Majd azokra a reggelekre, amikor az a különös hang, ami el szokott tűnni, nem tűnt el többé.

Fülzúgás ellen

Forrás: Unsplash

Mi történt ezalatt a fülünkben?

A fülünk érzékeny kis műszer, amit óvnunk kell az erőteljes hanghullámoktól, ha nem szeretnénk, hogy megsérüljön. Ha tartósan erős zajnak vagyunk kitéve, a nagy hanglökés olyan intenzitással mozgatja meg a belső fülben lévő szőrsejteket, hogy azok megsérülhetnek, és átmenetileg – de akár véglegesen is – képtelenné válnak ellátni hangtovábbító feladatukat az agy hallóközpontja felé.

A szőrsejtek tövében lévő szenzorok azonban ilyenkor sem kapcsolnak ki, hanem halk, állandó jelet továbbítanak az agy felé, anélkül, hogy bármilyen hangforrást érzékelnének. Így jön létre a fülcsengés.

A szőrsejtek képesek bizonyos mértékig regenerálódni, ilyenkor a fülzúgás elmúlik. Ám, egy ponton túl, ha nem védjük fülünket a zajtól, a szőrsejtek elpusztulnak, a fülzúgás állandósul.

Az elpusztult szőrsejteket már nem hozza működésbe semmi, ezért is olyan fontos, hogy hallásunk védelmével megelőzzük ennek a bekövetkeztét.

Hogyan védjük meg fülünket a zaj általi károktól?

Fülünkre káros minden zaj, ami meghaladja a 85 decibelt, így minden olyan helyzetben, amikor ezt meghaladó zaj vesz körül bennünket, használjunk füldugót vagy zajcsökkentő fülvédőt! Füldugóinkat akár a Tinnitus Klinikán is beszerezhetjük, széles választékunk van zajszűrő füldugókból!

Emellett tartsuk be az alábbi óvintézkedéseket is:

  • Vegyük komolyan a telefonunk jelzését, ha arra figyelmeztet, hogy túl hangosan hallgatunk zenét!
  • Mérsékeljük a tévé, rádió hangját!
  • A fesztiválokat, koncerteket, hangos eseményeket füldugóval látogassuk!
  • Védjük hallásunkat a zajos eszközök használata közben!
  • Ha új elektromos, vagy motoros eszközt vásárolunk, válasszuk a halkabbat!

Ha ezekre odafigyelünk, jelentősen megnöveljük az esélyeinket arra, hogy ne váljunk a fülzúgás áldozatává!

Ápoljuk szív-és érrendszerünket!

A keringési és érrendszeri problémák is jó táptalajt szolgálnak a fülcsengés kialakulásának.  A fül jó működéséhez jó keringésre és sok oxigénre van szükség, így ha ezek a rendszerek sérülnek, járulékos következményként a fülzúgás is megjelenhet az életünkben. Rendszeres mozgással, megfelelő táplálkozással és a káros szenvedélyeink elhagyásával azonban hatékonyan tehetünk a fülzúgás ellen.

Fülzúgás ellen

Forrás: Unsplash

Még a meglévő fülcsengésünk is mérséklődhet, ha beiktatjuk életünkbe a sportolást, ami a keringés serkentésével tesz szervezetünk egészséges működéséért. Különösen a nyakunk mozgatására és a helyes testtartásra kell figyelnünk: a fülzúgások egy része mögött a nyaki erek keringésének nehezítettsége áll.

A megfelelő étrend is sokat nyom a latban, ha a fülzúgás gyógyítása a cél. A zsírszegény étkezés és a kávéfogyasztás mérséklése javíthat a vérkeringésen, a gingko bilobából előállított készítményeket pedig az agyi- és mikrokeringés serkentése miatt érdemes beiktatni. A cinket, kalciumot, káliumot, magnéziumot, az Omega 3 zsírsavakat, a C-vitamint, E-vitamint, és a B-vitaminokat a fülzúgás ellenszereiként tartják számon, ezek étrendbe illesztése szinte kihagyhatatlan, akárcsak az, hogy végleg leszámoljunk a dohányzással. A nikotin és a koffein ugyanis erős érszűkítő, nyálkahártya-összehúzó szerek, amelyek a fülzúgás kialakulását elősegítik.

A Tinnitus Klinika terápiáinak egy része is a keringési rendszer javítására és helyreállítására irányul. Kiegészítő vizsgálatok segítségével pontosan meg tudjuk határozni, hogy milyen keringési problémák állnak a fülzúgás kialakulása mögött, és széles terápia kínálatunk közül a leghatékonyabb eljárással tudunk fellépni a fülzúgás ellen.

Próbáljuk meg minimalizálni életünkben a stresszt!

A kutatások is rámutattak arra, hogy ha pszichés terhelés alatt állunk, jelentősen megnő a fülzúgás kialakulásának kockázata. Igyekezzünk kiiktatni az életünkből a legnagyobb stresszforrásokat, vagy ha ezt nem tudjuk megtenni, keressünk módszereket a stressz csökkentésére.

Találjunk olyan elfoglaltságot, ami kikapcsol bennünket, a sport is jótékony folyamatokat indít el testünkben, ami segít leküzdeni a stressz okozta szorongásos tüneteket. Érdemes megismerkedni az autogén tréning nevű relaxációs gyakorlatokkal, meditációval, aromaterápiával és a mindfulness technikával. Ezek segítenek ellazulni a nehezebb napokon.

Fülzúgás ellen

Forrás: Unsplash

A stressz elkerülése fülzúgás esetén azért sem könnyű feladat, mert a fülzúgás megléte és erősödése önmagában erős stresszfaktor. Minél intenzívebb a fülcsengésünk, annál tehetetlenebbnek érezzük magunkat, és aggódunk, hogy nem találunk kiutat az állandósult sustorgásból, ami velünk van.

Minél jobban erősödik a fülzúgásunk, képtelenné válunk arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk, így egyre zavaróbbá válik, ennél fogva egyre jobban szorongunk. Ez egy ördögi kör.

Ebben az esetben a legtöbb, amit tehetünk a fülzúgás ellen, hogy a kezelésére kialakított komplex terápia mellé segítséget kérünk a fülzúgás lelki terheinek feldolgozásában egy pszichológus szakembertől, aki a relaxációs technikák elsajátításában is segíthet nekünk.

Ne töltsük csendben a napot!

Tévhit, hogy a fülünkben zajló füttykoncert elhalkul, ha csendes környezetet alakítunk ki magunk körül. Az érintettek panaszai jelentős mértékben felerősödnek az esti időszakban, amikor mindenki visszavonul a csend magányába pihenni – nem véletlenül, hiszen nincsen semmilyen hang, ami elnyomná a fülcsengésüket. Napközben a zajos környezet eltereli a figyelmünket a süvítő hangról, a mi dolgunk pedig az, hogy ezt tudatosan az előnyünkre fordítsuk!

Szóljon mindig valamilyen háttérzaj körülöttünk: halk zene, tévé, ventillátor, légkondi – ezek becsapják agyunkat, figyelmünket a fülcsengésről a környezet zajaira irányítjuk.

Fülzúgás ellen

Forrás: Unsplash

Tinnitus Klinikánkon kaphatóak fül mögé illeszthető zajgenerátorok is, amelyeket ügyfeleink fülzúgására illesztünk. Ezek a pici készülékek amellett, hogy zajdallamaikkal elterelik a figyelmünket a fülcsengésünkről, kezelik is a fülzúgásunkat és relaxáló hatással is bírnak.

Használjuk tudatosan gyógyszereinket!

A fülzúgás kiváltó oka lehet némelyik gyógyszer is, amelyik mellékhatásként megzavarja keringésünk, idegrendszerünk megfelelő működését. Meglévő gyógyszereinkről faggassuk ki orvosainkat, és cseréljük le egy másikra, amelyik nem hajlamosít a fülcsengés kialakulására.

A fülzúgás gyógyítása nem nélkülözi a gyógyszeres kezelést sem, aminek részei a nyugtatók és az antidepresszánsok. Ha a stressz vagy a fülzúgás miatt nem tudunk aludni, frusztráltak vagyunk, kérjünk segítséget a gyógyszertárban, egy enyhébb, gyógynövényi alapú nyugtató vagy tea segíthet ezeken átlendülni.

Kezeljük halláscsökkenésünket is, ha van!

Aki egyszerre érintett halláscsökkenésben és fülcsengésben, sokkal jobban szenved a fülzúgástól, mint az, akinek hallása jól működik, különösen, ha nem kezeli halláscsökkenését.

Ha hallókészülék nélkül próbálunk érvényesülni a hétköznapokban, sokkal halkabban halljuk a környezetünket, ami kedvez a fülcsengésünknek: sokkal erőteljesebben jelenik meg. Ha hallókészülékkel korrigáljuk hallásvesztésünket, a fülzúgás veszít erejéből, agyunk inkább a világ hangjaira koncentrál.

A Tinnitus Klinika dolgozói fel vannak készülve komplexebb esetekre is, mi segítünk kiválasztani az Önnek legmegfelelőbb hallókészüléket, és kezeljük fülzúgását is! Hiszünk abban, hogy jó hallással, zúgás mentes füllel élhet teljes életet!