Fülzúgás és halláscsökkenés egyszerre? Van rá megoldás!

A szakirodalom szerint az esetek 80-90 százalékában a fülzúgás együtt jár a halláscsökkenéssel. Tapasztalataink szerint ez az arány alacsonyabb, de kétségtelen, hogy gyakori jelenségről van szó, amit komolyan kell vennünk.

Az elmúlt öt év során több tanulmány is foglalkozott a fülzúgás és halláscsökkenés együttes megjelenésével, annak következményeivel, ha kezeletlenül maradnak. Mivel a jó hallás elengedhetetlen feltétele a kommunikációnknak, ennél fogva boldogulásunknak, a halláscsökkenés és a fülzúgás együttes megjelenése jelentős életminőség romlást eredményezhet.

Fülzúgás és hallásvesztés

Forrás: 123RF

Az a halláscsökkenés, amire nem figyelünk oda, idővel kommunikációnk hanyatlását eredményezi, aminek következtében nehezebben boldogulunk az élet minden területén, veszélybe kerülhet a megélhetésünk, eltávolodunk a szeretteinktől és elszigetelődünk.

Az állandósult fülzúgás egy negatív spirálba taszít bennünket. Minél intenzívebben zúg a fülünk, annál kevésbé tudjuk elterelni róla a figyelmünket, és minél jobban szembesülünk a fülzúgással, annál stresszesebbek leszünk. A stressz pedig még intenzívebb fülzúgást segít elő.

A kutatások arra is rámutattak, hogy a kezeletlen halláscsökkenés demenciát, a fülzúgás pedig hosszú távon depressziót okozhat, így nem érdemes halogatni kezelésüket.

Mikor járhat együtt a halláscsökkenés és a fülzúgás?

Napjainkban a halláscsökkenés és a fülzúgás a korral járó egészségügyi problémák következtében jelenhet meg egyszerre.

Fülzúgás és hallásvesztés

Forrás: Unsplash

Fiatalok esetében, azonban más a vezető ok, a zajterhelés miatt egyre több fiatalt és középkorút érint a halláscsökkenés és a tinnitus együttes megjelenése. A hallás védelme még nem terjedt el olyan széles körben, hogy mindenkinél természetes legyen az, hogy 85 decibelt meghaladó, zajos környezetben előkapja a zsebéből vagy a táskájából a zajszűrő füldugót. A magasabb zajterhelés kapcsán különösen érintettek a zenészek, vadászok, az ipari környezeben dolgozók és – talán meglepő módon – a pedagógusok, főleg az óvónők.

Hogyan okoz a növekvő zajterhelés halláscsökkenést és fülzúgást?

A fülünk fantasztikus műszer. A hang a külső környezetünkből beáramlik a hallójáratunkon, majd a dobhártyánkra érkezve rezgésekként továbbítódnak a hallócsontocskákon be a belső fülbe, ahol a rendkívül érzékeny szőrsejtek továbbítják elektromos impulzusokként agyunk hallóközpontja felé.

A szőrsejtek azonban érzékenyek. Ha túl erős inger éri őket, megsérülnek, nem tudják ellátni továbbító szerepüket. Szerencsére nagyon ellenállóak, és képesek regenerálódni, ám csak egy bizonyos pontig.

Amikor egy koncert után néhány órán át zúg a fülünk, a szőrsejtek éppen sérülten a túlélésért küzdenek. Ahogy elmúlik a fülzúgásunk, a szőrsejtek magukhoz térnek, visszatérnek feladatuk elvégzéséhez. Azonban, ha túl sokszor vannak kitéve erős hanglökéseknek, nem képesek felépülni a károsodásból. Minél több szőrsejt esik áldozatául a zajnak, annál közelebb kerülünk a halláscsökkenés kialakulásához, majd a hallás folyamatos romlásnak indul.

Mit tudunk tenni, ha halláscsökkenésünk és fülzúgásunk is van?

Szerencsére van megoldás külön-külön a halláscsökkenés és a fülcsengés kezelésére is, de egyidejűleg is kezelhető a kettő.

A Tinnitus Klinika munkatársai fülzúgásos panasz esetén első körben teljes körű diagnosztikai vizsgálatot végeznek, amelynek része a hallásvizsgálat is. Így minden esetben fény derül arra, ha halláscsökkenés is fennáll a fülzúgás mellett.

Ha csak halláscsökkenéssel van dolgunk, megkezdjük az Ön hallókészülék ellátását. Audiológusaink segítenek kiválasztani az Ön hallássérülésének legmegfelelőbb hallókészüléket. Az Ön hallásgörbéjéhez igazítjuk a hallókészülék beállításait, és végig kísérjük azon az úton, ami a jó, közel tökéletes hallásélményhez vezet.

Hallókészülék és zajgenerátor egyben

Ha a halláscsökkenés mellé fülzúgás is társul, speciális megoldásokra van szükség. A Tinnitus Klinika kínálatában találhatóak olyan hallókészülékek, amiben beépített zajgenerátort is találunk. Noha a hallókészülék önmagában is felerősíti a környezeti zajokat annyira, hogy a hangjai elfedjék, maszkolják a fülzúgás sistergését, ezt a maszkoló hatást a beépített zajgenerátor fokozza.

Fülzúgás és hallásvesztés

Forrás: 123RF

A zajgenerátor alacsony hangerővel bizonyos mesterséges dallamot játszik le, ami sokszor hasonlíthat is a természet zajaira – például az óceán morajlására. Ez a dallam csökkenti a fülzúgás és a környezet közötti kontrasztot, eltereli a figyelmünket a zúgásról, és kezeli is a fülcsengésünket.

A Tinnitus Klinika szakemberei a diagnosztikai eredmények után pontosan látni fogják, honnan ered a sistergő hang, és egy olyan egyénre szabott mesterséges dallamot készítenek számunkra, amelyik hosszú távon kioltja a nem kívánatos hangokat, így a fülzúgás idővel enyhül, majd megszűnik.

Hallókészülékeink, zajgenerátoraink és kombinált készülékeink picik, könnyen kezelhetőek, esztétikusak, diszkréten megbújnak a fülben vagy annak peremén, így szinte észrevétlenül teszik könnyebbé hétköznapjainkat.

Számunkra fontos, hogy minden problémára megoldást nyújtsunk, legyen az bármilyen komplex is! Jöjjön el, és próbálja ki zajgenerátorainkat itt helyben a Tinnitus Klinikán! Nálunk nem kell azonnal megvásárolnia a készüléket, ha nem szeretné, akár bérelheti is – ezzel is az Önök kényelmét szeretnénk biztosítani!